Jump to content

A műanyag olyan a halaknak, mint a fiataloknak a gyorskaja

2016. 08. 04. 12:00

A fiatal halak ugyanúgy rászoknak a tengerekben a műanyagrészecskék fogyasztására, ahogy a tinédzserek az egészségtelen gyorséttermi ételekre.

A Science című szaklapban megjelent tanulmány szerint a polisztirol magas koncentrációja hatására a sügérlárváknak jobban ízlenek a műanyagrészecskék, mint a természetes táplálék. A műanyag miatt azonban a fiatal halak kisebbek, lassabbak és emiatt nagyobb veszélyt jelentenek rájuk a ragadozók - írja a BBC News.

Svéd szakértők azt vizsgálták, milyen következménye lehet a mikroműanyagoknak a halakra életük korai szakaszában. Sügérlárvákat víztartályokban polisztirol hatásának tettek ki. A mikrorészecskék nélküli vízben a lárvák 96 százaléka kikelt. Az arány 81 százalékra esett vissza, ha növelték a részecskék mennyiségét.

A magas részecskekoncentrációjú vízben kikelő lárvák "kisebbek, lassabbak és sokkal butábbak" voltak, mint azok, amelyek tiszta vízben keltek ki. A tiszta vízben nevelkedett halak 24 órát is túléltek egy ragadozó mellett, viszont a műanyagrészecskék között élőket ugyanennyi idő alatt elfogyasztották a csukák. A kutatók számára a legmeglepőbb viszont az volt, ahogy a műanyag jelenléte megváltoztatta a halak táplálkozási preferenciáit.

"Mindegyik hal számára elérhető volt a plankton, mégis inkább a műanyagot választották, ha tehették. Úgy tűnik, a műanyagnak van olyan kémiai vagy fizikai hatása, amely fogyasztási reakciót vált ki a halakból" - mondta Lonnstedt - "A műanyag becsapja őket, azt hiszik róla, hogy nagy energiatartalmú táplálék, ezért sokat kell enniük belőle. Olyan ez, mint az egészségtelen gyorséttermi fogások a tinédzsereknek, csak úgy tömik magukba" - tette hozzá a kutató.

A tanulmány szerint egyes halfajok - köztük a sügérek és csukák - számának az elmúlt két évtizedben a Balti-tengerben tapasztalt csökkenése a halak fiatalkori elpusztulásával áll összefüggésben. A svéd tanulmány fontos lépést jelent a műanyag tengeri fajokra gyakorolt hatásának megismerésében. Az eddigi megfigyelések elsősorban a tengerekbe került, és az állatok szervezetében kimutatott műanyag mennyiségére vonatkoztak.

Az Egyesült Államokban már betiltották a mikroműanyag alkalmazását a kozmetikai és a higiéniás termékekben és egyre nagyobb a nyomás Nagy-Britannián és Európán is, hogy hasonlóképpen szigorúan rendelkezzen erről. Lonnstedt elmondása szerint műanyag van nemcsak a fogkrémekben és testradírokban van, hanem a sminktermékekben és néhány rúzsban is. Brit miniszterek kijelentették, hogy amennyiben az Európai Unió nem foglal állást, Nagy-Britannia kész önállóan előkészíteni a tilalmat.

(Forrás: Orsoesbotn.hu, MTI | Fotó: Pixabay.com)