A különböző vizek partját járva, na és persze a közösségi oldalak, fórumok hozzászólásait olvasgatva igen gyakran látok/hallok negatív kommenteket a csalogatóanyagok és csalik kapcsán.

• „Ez a kaja egy kalap sz*r! Már vagy 3-szor is próbáltam, de kapásig sem jutottam.”
• "Nagyot csalódtam ebben az XY etetőanyagban! Nemcsak, hogy arany árban mérik, de keszegen kívül mást sem fogtam vele.”
• „Másnak hogy lehet ennyire fogós ez a csali, én bárhol próbáltam, csak feleslegesen áztattam a vízben.”

Elégedetlen vásárlók keserű szavai mindezek, akik egy-egy akár újonnan piacra kerülő, sok-sok hónapig vagy akár évig előzetesen tesztelt terméket is képesek teljesen lehúzni, csak mert számukra nem hozott eredményt (sőt, még a „haver se fogott vele”).
Ezeken én mindig is kicsit mosolyogtam, mert nem hinném, hogy az anyagokban rejlik a hiba, sokkal inkább azok bekeverési és felkínálási módjában, idejében, helyében.
Rendületlen lelkesedéssel olykor horgászversenyekre járva a mai napig ámulatba ejt, hogy egyesek mennyivel kimagaslóbb teljesítményt tudnak nyújtani a mezőnynél. Nem, ők sem halmágnes port töltenek a kosárba, „csupán” megfejtették aznap a vizet és megfelelő évszakban, megfelelő etetőanyaggal horgásztak arra a távolságra sebészi pontossággal, ahol a halak tartózkodtak.
Ahány hely, annyi szokás… tartja a mondás! Nincs ez másképpen a horgászvizek esetében sem. „Hiába” vetjük be a legkiválóbb anyagokból összeállított szénhidrátos etetőanyagunkat egy olyan tavon, ahol a halfauna legfőbb tápláléka a tógazda által etetés gyanánt beszórt halliszt alapú táp. A halak itt ezt szokták meg, ezt szeretik, így ehhez kell alkalmazkodnunk. Persze nem kőbe vésett szabály, hogy ezeken a helyeken csak a tömény hallisztes anyagok a nyerők, de ha nem húzza a „tuti erjesztett kukoricás” kajánkat, ne abban keressük a hibát.
Gyakori hiba, hogy a horgászok megvesznek, pl. kora tavasszal egy sokak által favorizált, erősen májas etetőanyagot, majd nagy lelkesedéssel be is vetik azt egy csípős márciusi napon. A horgászat végeztével persze előfordulhat, hogy dühösen szórják be a maradékot a vízbe. Ilyenkor mivel volt a baj? „Természetesen” a kajával! Pedig ez esetben is összetettebb lehet a probléma forrása. Amennyiben egy inkább melegebb időszakra kifejlesztett kajával szeretnénk a hideg vizet „megerőszakolni”, túl nagy csodára ne számítsunk.

Joggal merülhet fel bárkiben a kérdés, hogy mégis honnan tudhatnánk, hogy mikor mivel lehetünk eredményesek. Erről akár könyvet is lehetne írni (talán már írtak is), így egyszerűsített válaszként vannak persze alapnak vélt iránymutató szabályok.
Kora tavasszal leginkább a fehérjében gazdag, édes, fűszeres, enyhén halas, nem túl olajos a nyerő szem előtt tartva a fentiekben már említett „helyi etetési szokásokat”.

Az etetőanyag állaga
Az esetek többségében method módszerrel kergetem a halakat, viszont még sok-sok megfogott hal után is volt pár alkalom, amikor a nem megfelelően bekevert anyag miatt nem tudtam kapást kicsikarni azzal az etetőanyaggal, amivel korábban mindig. A probléma ekkor sem az anyagban volt keresendő! A kissé szárazabbra hagyott kaját nem tömörítettem kellő erővel a method kosárba, így az már azelőtt „lerobbant” róla, hogy a tó fenekére ért volna. Pontosan ezek miatt is érdemes jellemzően mindig egy gyártó termékeit használni és azok bekeverési arányát tökéletesen ismerni, mindig igazodva a meghorgászott terület vízmélységéhez.

Csodacsali
Egy újabb sarkalatos pont, ugyanis még a legkiválóbb etetőanyag használata mellett is belefuthatunk egy-két betlis pecába, ha nem tudjuk mielőbb megfejteni a halak aznapi ízlését. Az ízlés alatt nem feltétlenül csak a szó szerinti ízt értem, ugyanis az épp kívánatos szín és csaliméret nem helyes felismerése szintén lehet az eredménytelenségünk oka. Egy nagy nyomásnak kitett, gyakran horgászott vízen nem érted, hogy miért nem veszi fel egyetlen ponty sem a nagyobb, élénksárga csalit? Mert már gyanakvóvá váltak! Ilyenkor érdemes bevetni akár a legapróbb, 5 vagy 7 mm-es Pro Method csalikat.