Jump to content

5 hasznos ragadozós kiegészítő

2017. 06. 30. 22:55

A mindennapos horgászatokon a legfontosabb kellékek, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy a legnagyobb figyelmet kapó eszközök, a botok és az orsók. Majd általában a zsinórok és a csalik következnek. Pedig ha jobban utánagondolunk, számos olyan kiegészítőt hordunk magunknál, melyek nélkül sokkal nehezebb dolgunk lenne. Most ezekből választottunk ki 5 olyan eszközt, mely a ragadozós horgászok segítségére lehet.

1. Lip Grip, avagy a halkiemelő

Nem is olyan régen kezdődött el a halkiemelők felfutása. Jogosan merült föl az igény egy olyan szerkezetre, mely képes a merítőhálót kiváltani. A pergetésben gyakran használunk drillingeket, van amikor nem is egy szerepel a műcsalin.

Ezek a drillingek a merítőhálós kiemelések után a hal vergődésekor előszeretettel tekerednek bele a hálóba. A kiszabadításuk néha szinte lehetetlen a háló vágása nélkül, de mindenképp aprólékos és időigényes folyamat. Ezt szűnteti meg a halkiemelő.

Ha a fogófejek túl élesek, akkor a halban okozhatnak kárt, ha viszont túl kerekdedek, akkor a fogás nem lesz elég stabil a kiemeléshez. Ezért fontosak a minőségi Lip Gripek. A kezdeti dömping után letisztulni látszik a kínálat, már csak a gyakorlatban is megfelelő halkiemelők maradtak versenyben.

2. Kombinált fogó

Talán a legáltalánosabban használt eszköz. Sokféle létezik belőle, elég kiterjedt skálán mozog a "szolgáltatások" köre. Ami alap, hogy elég vékony legyen a hegye, hogy a horogszabadítások alkalmával könnyedén egy kisebb szájnyílású halnál (pl. jász, balin) is alkalmazható legyen.

Ha a hegye görbített, akkor talán még alkalmasabb a horogszabadításra. Ezen kívül hasznos egy drótvágó funkció, ami megfelelően éles felületek esetén akár a fonott zsinórok elvágására is használható. Előfordul, hogy horogszárat, vagy drótelőkét kell elpattintani, így ez a funkció jó, ha adott, és könnyen elérhető.

Ezen kívül az összezáródó pofákon különféle kialakítású formák közül is választhatunk, melyek segítségével akár lukat üthetünk, vagy különböző benyomódásokat alakíthatunk ki, vagy egyszerűen csak stabilan megfoghatunk vele egy tárgyat. Nem kell túlmagyarázni milyen fontos egy jó fogó!

3. Zsinórvágó olló

Ez a termék már nagyon sok horgásztáskából hiányzik, pedig valóban hasznos, így feltétlenül érdemes felhívni rá a figyelmet.

Ez egy ún. "pen style" azaz tollszerű tokba rejthető olló. Leginkább a kötések maradék zsinórvégződéseinek kurtítása az igazi, és gyakori feladata. Ez egy néhány másodperces akció sok-sok bosszúságtól megkímélhet minket.

Ha a kötésekből hosszabban kiállnak zsinórmaradékok, az a melegágya mindenféle gubancképződésnek. Ha a horgon tapasztalunk hasonlót, az meg a halakat is zavarhatja, így kapásoktól is eleshetünk.

Legyen inkább nálunk egy speciális szerszám erre a célra, s egy kicsit sikeresebbek leszünk. Sok kicsi, sokra megy!

4. Digitális halmérleg

Az Energo Team Handy digitális mérleg 25 kg-ig mér, ezzel a fogott halak nagyon nagy részét lefedhetjük. Erős, rozsdamentes akasztója van, és ergonomikus kialakítása lehetővé teszi, hogy teljes kézzel, stabilan tartsuk a mérleget.

Abszolút helytakarékos, annyi az egész mérleg, hogy épp csak körülöleli a kezünket. Két darab AAA-s ceruzaelemmel akár egész szezonban kiszolgálja gazdáját. A kisméretű kijelzője a tetején található.

Esőálló kivitel, két gombbal a tetején. Egyikkel ki- és bekapcsolhatjuk, a másikkal pedig nullázhatjuk az értéket. Különösen a C&R felfogásban horgászók számára fontos, hogy a vízparton közvetlenül meg tudják mérni a fogott hal súlyát, hisz ők azonnal vissza is eresztik zsákmányukat. Ezért kell magunknál tartani mindig egy megbízható mérleget, hogy fogásainkat, rekordjainkat pontosan regisztrálni tudjuk. Mit ér a fogás, ha a pontos részleteit nem mondhatjuk el a haveroknak?

5. Drop Shot ólomkészlet

Az egyik legfiatalabb horgászmódszer a Drop Shot. Egy kicsit már szinte mindenki hallott róla, de sokan még csak most ismerkednek vele. A módszer specialitásához tartozik a zsinór becsíptetéséhez való kapoccsal ellátott ólom. Ez teszi lehetővé, hogy a főzsinórra kötött horog, és a végállásban elhelyezkedő ólom távolságát bármikor szabadon változtassuk. A beszűkülő kapocsból csak kiszabadítjuk a zsinórt, majd egy másik állásban visszarögzítjük. Az Energo Team Wizard ólomkészletben 3 grammtól 22 grammig találunk ólmokat öt lépcsőben.

A klasszikus pálca alakú, és az említett speciális kapoccsal ellátott súlyokból méretenként két darabot találunk. A legkisebbel sügerekre Drop Shotozhatunk, míg a legnagyobbakkal már a folyóvízi süllők előtt is meg tudjuk állítani a csalikat. Nagyon hasznos készlet, más gyártóknál nemigen láttunk hasonlót.

 

(Forrás: energofish.hu / kép: energofish)