Sok vízen tapasztalható, hogy a monofil zsinóron kínált csalira akár nagyságrenddel több a kapás. Az erős fonott zsinórokhoz szükséges botokkal sem rendelkezik minden nádi horgász, mindezek miatt sokan inkább csak a vastag, olykor kifejezetten vastag és sprőd damilokat használják.

Ezeknek a súlya már jelentősen befolyásolhatja érzékeny egyensúlyi helyzetben használatos úszónk viselkedését. Szereléskor hiába próbáltuk ki, hogy az arasznyi zsinórra feltett ólommal működik a rendszer: már 1,5 méternyi ereszték esetén is gondot okozhat a zsinór súlya. Ennek alját és az ólmot ugyanis hiába emeli meg a hal, ha a maradék zsinór súlya nem engedi, vagy csak késve, igen lassan hagyja eldőlni az úszót.

A botvégtől az úszóig vezető 5-10 méteres damilszakasz súlyának hasonló hatása még nagyobb, de ez a dőlés akadályozása mellett még felénk is húzhatja az úszó alját, ami ezért ellenkező irányba dől; ez utóbbi hatás a vastag damilok erős hurkásodása miatt még kifejezettebb. Ilyen esetekben nyilvánvalóan változtatni kell a jelzőólom méretén és/vagy az úszó önsúlyán is. Ha utóbbi nem változtatható, az úszócsere is indokolttá válhat.

Mindezek egyetlen, de fontos követelményt fogalmaznak meg: a felfektetős szerelékünket soha ne csak vödörben teszteljük. A valódi eresztékekkel és dobástávolságokkal végzett próbák során keressük meg azt az úszót és jelzőólmot, amivel valóban működik az összeállítás.

Hiába próbálunk ugyanis érzékeny úszóval horgászni, ha az a vastag damil miatt végül nem képes jelezni a kapást, és az is kellemetlen, ha a karikásodó zsinórunk az alulméretezett jelzőólmot a csalival együtt lassan elvonszolja a nyerőnek vélt helyről.