Jump to content

A legjobb ragadozóhalas kiegészítőkről

2017. 07. 20. 18:51

Az L&K termékcsaládhoz tartozó rablóhalas kiegészítők változatossága teljességgel lefedi azt a palettát, amely az év minden szakában nélkülözhetetlenek a ragadozóhalak pergető horgászatához. Titánium bevonatos, wolfram és fluorocarbon harapásálló előkék, minőségi horgokkal ellátott standard és micro jigfejek, a legváltozatosabb méretsorban kapható cheburashkák állnak nekünk, pergető horgászoknak a rendelkezésére a legváltozatosabb, legfogósabb plasztik csalik mellett ahhoz, hogy lehetőség szerint soha ne kerülhessünk olyan helyzet elé, amelyben esetleg kudarcot kellene vallanunk.

Hogy egyből a legígéretesebbel kezdjük, itt van mindjárt például az az aprócska kiegészítő, amely mindenféle túlzás nélkül állíthatjuk, hogy új dimenziót nyitott a plasztik csalis pergetés világában. Ez pedig nem más, mint az L&K Winged Jig, ami képes a legtöbb szilikon csali mozgását, süllyedés közbeni viselkedését olyan lággyá és ingerlővé varázsolni, amilyet eddig elképzelni sem tudtunk. S mindezt annyira diszkrét megjelenéssel teszi, hogy a leggyanakvóbb csukát és süllőt képes egy pillanat alatt megtéveszteni.

Mint minden jó találmány, így a Winged Jig működése is egyszerűségében mutatkozik meg: csak akasszuk műcsalival szerelt offset horgunkat a drótozás felső részébe, majd pedig igazítsuk el úgy, hogy az az ólom felőli oldalon álljon.

 

Az L&K Micro Jig-re keresztelt twisterfeje több szempontból nézve is különlegesnek mondható. Ami először szembetűnik az az, hogy az ólomfej szára, mely a csali rögzítését szolgálná, gyakorlatilag hiányzik.

A Micro Jiget főleg a kisméretű, vékony, anyagából adódóan a fizikai erőhatásra rosszul reagáló plasztikok feltűzésére fejlesztettük.

A horog szára annak ellenére, hogy vékony (így a plasztiktestet semmilyen körülmény között nem roncsolja) rendkívül rugalmas, szívós acélból készült. A kemény, csontos szájú ragadozók akasztását is kiválóan szolgálja, a kemény süllő és csukapofán úgy hatol át, mint kés a vajon. Kiválóan bírja az extrém terhelést! Fárasztás közben nem hajlik ki, biztonságosan megtartja a halat.

Sajátosságuk, hogy a csomagolásból kivéve később sem leszünk bajban, ha elfelejtettük volna, hogy éppen melyikhez nyúltunk, ugyanis minden egyes ólomfej lenyomatozva van, tehát a tömegszám tökéletesen olvasható rajtuk.

Az újdonság erejével ható L&K Jig Fish Head kiváló anyagminőséggel büszkélkedik!

A tűhegyes és tartós jigek közé sorolható halfej alakú twisterfej a nagyobb plasztikcsalik alkalmazását teszi lehetővé meglehetősen új formában! Megítélésünk szerint, hiánypótló termékünk egy teljesen egyedi megjelenést fog kölcsönözni az általunk használni kívánt twisternek, vagy gumihalnak. A tapasztalataink azt mutatják, hogy az élénk színek helyes kombinációja a twisterfej esetében is pozitívan képes befolyásolni a horgászat eredményességét, a kapások számát.

 

(Forrás: energofish.hu / kép: energofish)