Az alsó állkapocs beleillik a felső állkapocs mélyedésébe. Nagy szeme ezüstös-fehér vagy aranysárga. Feltűnően rövid és alacsony hátúszója hátrébb a faroknál helyezkedik el. Jellegzetessége a nagy mellúszók. Pikkelyei aprók és testéről könnyen leválnak.
10-20 fokos vizeket kedveli, és a felszín közelében szívesen tartózkodik. A sós vizet is elviseli rövidebb ideig. A folyókból ősszel csapatosan a tengerbe vonulnak, de vannak populációi amik felhagytak a vándorlással és a telet is édesvízben töltik. A garda eredetileg vándorló halfaj, aki a telet a tengerben, míg az év többi részét édesvízben tölti, ahol szaporodik is. Elterjedését tekintve két jól elkülönülő előfordulási területről beszél a tudomány. Északi elterjedési területe a Balti tenger vízgyűjtője, míg délen a Fekete-tenger vízgyűjtője, az Azovi-tenger, Kaszpi-tenger és az Aral-tó valamint az ezekbe torkolló folyók az otthona.
Ez a télen vándortarisznyát kötő hal azonban, ha már túl messzire távolodott a tengertől felhagyott a vándorlással, és e csoportjai teljesen az édesvízi életre tértek át. Hazánkba a jégkorszak után vándorolt be a Fekete-tenger vidékéről és a következő hazai elterjedéséről érkeztek hírek:
- Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Rábca, Ipoly, Dráva, Tisza, Szamos, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Hármas-Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Maros, Balaton, fertő tó, Tisza-tó.
Előfordul a Fekete-tenger vízgyűjtőjében, a Kaszpi-tengerben, az Aral-tóban és az azokba torkolló folyókban.
Herman Ottó beszámolója szerint november 11. tájékán a tihanyi kútba vonuló gardacsapat vándorlási irányát a hegytetőn felállított őrszem jelezte a subája lengetésével a halászoknak.
A hazai állomány nagyobb része a bővizű folyóink dévérzónájában, illetve tavainkban él. Ivarérettségét 3-4 éves korban éri el. Ikráját tavasszal, májusban rakja. Csoportosan ívik a folyók és nagy tavak mérsékelt áramlású mélyebb részein. Egyes kutatások szerint a homokos mederrészekre, míg más megfigyelések szerint a finomlevelű növények közé szórják ikráikat, melyekből 4-8 nap elteltével bújnak ki az ivadékok. (Érdekesség, hogy ikrája a benne található olajfolt hatására lebeg a vízben, biztosítva az ikra sodródását, ami szintén a tengeri életmódból maradt meg.)
Testhossz és tömeg
10 éves korukra érhetik el a 40 cm-es testhosszt. A Balatonban a fél kilónál nagyobb példányok ritkának számítanak manapság.
Szaporodás
3-5 éves korára válik ivaréretté. Tavasszal nagyobb csapatokban vándorolnak ívni. A hímek lassabban nőnek mint a nőstények.
Táplálkozás
Planktonrákok, vizre hulló rovarok, halivadék, kisebb halak, üvegrák, kerekesférgek.
Horgászat
Gardára ritkán,de horgásznak legyező és úszós készséggel vagy felszínen vezetett villantóval. A csalihalat a fejénél fogja el általában. A gardára leginkább a Balatonon horgásznak célzottan. Másutt „beeső” zsákmánynak számít. A magyar tengeren ellenben ha jókor, jó helyen (pl. Tihanyi-kút) próbálkozik a horgász, szép zsákmányra tehet szert. Leginkább finom fenekezős szerelékkel horgásznak rá, de a folyók szebb példányai apró körforgó villantón, műlégyen is rajtaveszthetnek. A halászati értéke régen igen nagy volt. A balatoni halászok látott halnak nevezték.
Rekordok
A legnagyobb ismert példány 60 cm-es és 3,5 kg testtömegű volt.
Elnevezések, népies nevek
heringhal, balatoni hering, gyargya, kardkeszeg, sugár kardos, gardakisz, gallakeszeg, kardkeszeg, karda, gargya, görbepaduc, gyurgya, szabóhal, vezérgarda, korda, lánakeszeg, kaszahal, látott hal, vágóhal
Fogyasztása
Kissé szálkás de finom húsa van. Régebben olajos halat is készítettek belőle.
