Az áll közepén egyetlen hosszabb bajuszszálat találunk, az elülsõ orrnyílás mindkét oldalán egy-egy igen rövid bõrnyúlvány van. Szeme kicsi. A mellúszó magasan, csaknem a test középvonalának közelében ered, széle lekerekített. Hasúszói torokállásúak, a mellúszók elõtt helyezkednek el, keskenyek és hegyesek, a második úszósugár hosszan megnyúlt. Két hátúszója közül az elsõ rövid, a második hosszú, egészen a farokúszóig terjed, de azzal nem olvad össze. A farokalatti úszó ugyancsak hosszú és alacsony, pontosan a második hátúszó alatt található. A farokúszó hosszú, széle lekerekített. Cycloid pikkelyei nagyon aprók, alig láthatók, mélyen és keményen ülnek a bõrben. Oldalvonala helyenként hiányos. Háta és oldala barnászöld, sötétbarna, a has felé haladva ritkuló sötétbarna márványozottsággal, amely ráterjed a hát-, a farok- és a farokalatti úszóra is. A has piszkosfehér. A mell- és a hasúszó sárga. A paduc szinttájtól lefelé szinte minden folyóban megtalálható, tipikus hideg sztenoterm faj lévén a felmelegedõ vizekben nyári álmot alszik a mélyebb, hûvösebb mederrészeken. Szokatlan életritmusa annak tulajdonítható, hogy még a jégkorszakból maradt vissza. 

Húsa fehér, kellemes ízû, szálkátlan, a mája pedig igazi csemege.

A lassú növekedése miatt 9-10 éves korára éri el hazánkban a 40-50 cm hosszúságot és 1-1,5 kg súlyt. Akár a 20 éves kort is megéri. 

Tilos kifogni és megtartani a 20 cm alatti példányokat. A menyhalból naponta összesen tíz kilogramm fogható ki. 

A lárvák eleinte planktonikus szervezeteket fogyasztanak, majd rovarlárvákkal, férgekkel, puhatestûekkel, békákkal, rákokkal táplálkoznak. A hároméves egyedeknél már jellemzõen megjelenik a nyári táplálkozási inaktív periódus, ekkor válik kifejezettebbé a ragadozó életmód is.

A menyhalat november végétõl február végéig horgásszák legjobb eredménnyel. A Dunában (Komárom és Almásneszmély), Tiszában és a Marosban gyakori a menyhal de fogható a Sajón, Hernádon, Rábában, Drávában és a Körösökben valamint a Balatonban is fõleg az esti-éjszakai órákban. A Dunából hosszú idõre eltûnt a szennyezések miatt de a víz tisztulásával egyre csak jönnek vissza.

A menyhal fõleg az alámosott partoldalakban, gyökerek, nagy kövek között, tuskók alatt, gödrökben, a fenéken tartózkodik. Nappal nem hagyja el búvóhelyét, az est beálltától hajnalig keresi táplálékát. Minél hidegebb a levegõ annál jobban eszik a menyhal.

Ívása idején csapatokban mozog és valószínû, hogy ha fogunk egyet akkor majdnem biztos hogy horgunkra akad több is. A menyhalak vándorlása mûtárgyak (erõmûvek, gátak) elõtt véget ér. Ezeken nem tudnak átjutni és elég gyakran tartózkodnak ilyen építmények tövében.

A leggyakoribb módszer a fenekezõ horgászat. A menyhal fenekezõ horgászatához könnyû, érzékenyebb spiccû botot használjunk. Az orsóra 20-25-ös zsinór kerüljön. Fenékólomnak 60-100 grammosat használjunk. A végszerelék lehet végólmos vagy csúszó ólmos. Horognak hosszúszárú süllõzõ horgot használjunk 1-2 méretben.

Csalinak máj, tüdõ, giliszta, halszelet, apró csalihal a megfelelõ. Kapása rángatós, hasonlít a törpeharcsáéra. A csalit nem engedi el könnyen, igyekszik vele védett helyre vonulni ezért a bevágást ne siessük el.

Horgásszák még feederbottal, tirolifás szerelékkel, úszós görgetéssel is.

A haltartókba rakott menyhalak egymást felfalhatják!