Jump to content

Ezekre érdemes odafigyelni, hogy ne fussunk bele egyetlen bírságba se

2018. 01. 10. 22:52

Háromszázezer forintos bírságra és a horgászattól való 3 éves eltiltásra számíthat egy jogosulatlan halászattal gyanúsítható, többszörösen szabályszegő halász.

A Nébih Állami Halőri Szolgálata szerdán ellenőrzést tartott Tiszalök környékén, egy halásznál 19 kilogramm halat találtak. A további megfigyelés azonban kiderítette, hogy a halász és segítője a bemutatottnál jóval több, összesen több mint 87 kilogramm halat - 94 bagolykeszeget, 72 dévérkeszeget, 64 karikakeszeget, 6 jászkeszeget, 5 balint, 2 paducot, 1 süllőt és 1 bodorkát - rejteget. A halász a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság kiérkező munkatársainak elismerte tettét - írták.

A szabályszegő megsértette a fogási napló vezetésének szabályait, nem tartotta be a mennyiségi korlátozást, több halfaj esetében a méretkorlátozást és a tilalmi időt sem, a lefoglalt halak piaci értéke meghaladja a 146 ezer forintot - közölte a Nébih.

Leggyakoribb tilalmi idők és méretkorlátozások

A horgász a méretkorlátozás alá tartozó halfajokból naponta legfeljebb összesen öt darabot, de fajonként legfeljebb három darabot, kősüllőből naponta három kilogrammot foghat ki. A méretkorlátozás alá nem tartozó fajokból naponta összesen tíz kilogramm fogható ki. Részletes ismereteket lásd a MOHOSZ Országos Horgászrendjében.

  • csuka 02. 01 – 03. 31. legalább 40 cm 3 db
  • balin 03. 01 – 04. 30. legalább 40 cm 3 db
  • sügér 03. 01 – 04. 30. minden
  • fogassüllő 03. 01 – 04. 30. legalább 30 cm 3 db
  • kősüllő 03. 01 – 06. 30. legalább 25 cm 3 db
  • garda 04. 15 – 05. 31. legalább 20 cm
  • domolykó 04. 15 – 05. 31. legalább 25 cm
  • jászkeszeg 04. 15 – 05. 31. legalább 20 cm
  • szilvaorrú keszeg 04. 15 – 05. 31. legalább 20 cm
  • paduc 04. 15 – 05. 31. legalább 20 cm
  • márna 04. 15 – 05. 31. legalább 40 cm 3 db
  • ponty 05.02. – 05. 31. legalább 30 cm 3 db
  • compó 05. 02 – 06. 15. legalább 25 cm 3 db
  • harcsa 05. 02 – 06. 15. legalább 60 cm, fajlagos tilalmi időszakban egalább 100 cm, 3 db
  • sebes pisztráng 10. 01 – 03. 31. legalább 22 cm 3 db
  • menyhal – legalább 25 cm 3 db
(Forrás: orsoesbot.hu)