A kuttyogató használatát elméletileg megtanítani olyan vállalkozás lenne, mintha hegedülni akarnánk megtanítani valakit könyvből. A gyakorlatban ellesett mozdulatsort kell néhány napig gyakorolni. A tehetségtől és a kitartástól függően, már 2-5 nap alatt használható mértékben elsajátítható. Elsősorban gidres-gödrös mély vizű folyókon, vagy mély tavakon működik jól, csónakból használható eredményesen.

A kuttyogatás felszerelése:
- A kuttyogató: (a hangszer)
- A csónak: szükséges egy biztonságos és nem magas peremű csónak, amely végébe ülve kényelmesen elérjük a vizet hangszerünkkel. Folyóvízen nélkülözhetetlen egy megbízható csónakmotor.

Botok
Kétféle végszerelék terjedt el a legszélesebb körben. Az egyik egy véghorgos, csúszó ólmos, a fenekezőre hasonlító szerelés (nálunk a zsinór hossz az ólom és a horog között 50-70 cm.) Az ólomnak az áramlástól függő nagyságúnak kell lenni, hogy a csalinkat a kívánt mélységben tartsa a feláramlások ellenére is.

Ezt a hosszabb, 270 cm-es, kicsit lágyabb (300 g-os) botomra szereljük. Leggyakrabban puhatestű, ha tehetjük, lótetű (lóbogár) csalival csalizzunk. Általában kettőt vagy hármat fűzök az egyes horogra úgy, hogy a fej mögött, a torban indítva átfűzöm a horgot a rovar teljes testén. A horog méretet úgy érdemes megválasztani, hogy a felfűzött bogarak annak legnagyobb részét fedjék, és csak a szakálltól a hegyéig legyen szabad. Ezt a botot helyezem a bal kezem hatósugarába, a csónak orra felé közelítő irányba, a vízmélység 50-70%-áig leengedve. A kapást legtöbbször a vízbelógó zsinór meredekségének megváltozása, néha a botspicc jelzi.

A másik úszós szerelés
Erre a célra én egy 210 cm-es, 5-600 g-os kuttyogató botot használunk. Nagy teherbírású, tojásdad alakú, átfúrt testű úszóval, ehhez mért nehéz ólmozással szerelem a kishallal csalizott, dupla horgos készséget. Ezt a botot a másik jobb oldalára tesszük úgy, hogy az úszó a kuttyogató fél-egyméteres közelében sétáljon a mélység 40-50%-án. (persze az eresztékeket a helyszíni tapasztalatok szerint variálni érdemes! Néha a fenék fölött egy méterrel nyerő a nagyobb, lustább halakra, és van, mikor egészen a felszínig is feljönnek a kíváncsiskodó delikvensek.

Nagy sodrásnál, sáros, erősen zavaros, vagy hideg víznél, szélben, nem igazán alkalmazható eredményesen a módszer. Közepes vízállásnál a gödrös partszéli vizeket érdemes erőltetnünk, leginkább abban a sávban, ahol a hordalék úszik. Alacsony, lassú víznél az egész felület jó lehet. Ha jobbkezesek vagyunk, akkor a csónak jobb, hátsó padkájára ülünk, és egy kis evezővel (kopogás és zörgés nélkül) úgy navigálunk, hogy háttal csorogjunk lefelé, miközben a hajónk orra úgy áll, hogy a horgaink, lehetőleg a megkuttyogtatott vonal fölött haladjanak.

Sajnos, már egészen kis szél is forgatja a csónakot. Ezen úgy tudunk segíteni, hogy a hajónk orrából kidobunk egy nagy, lombos ágat, amit "viharhorgonyként" az orrhoz erősítünk. Ez kis szélnél egyenesben tartja a hajót, miközben finoman, a kezünk ügyében tartott evezővel szükség esetén korrigálunk a romló pozíciónkon. (Vigyázat! Nem ritkán, ekkor van kapás!)

Nagyobb szél lehetetlenné teszi a kuttyogató horgászatot. Egyébként is, hullámzó vízen nagyon nehéz jó hangokat ütni.