A szakemberek eddig úgy vélték, hogy a modern ember nagyjából 50 ezer évvel ezelőtt telepedhetett le Okinaván és a környező szigeteken, ahol igen szerény erőforrások álltak a rendelkezésére. A barlangban azonban angolnák, békák, madarak, halak és kisebb emlősök megperzselt maradványait fedezték fel, ami arra utalhat, hogy táplálékként szolgáltak a területen élők számára.

Az ételmaradványok, valamint a barlangban talált egyéb állati és emberi leletek, kagylógyöngyök és egy köszörűkőre hasonlító eszköz alapján a kutatók arra jutottak, hogy Okinava nagyjából 35 ezer éve csaknem folyamatosan lakott lehet.

A szakemberek rámutattak arra is, hogy bár a halászat alapvető fontosságú volt a korai ember számára a bolygón való szétszóródáskor, az még mindig tisztázatlan, hogy miként fejlődött ki a technológia, mivel az eddig talált legkorábbi - 16 ezer-18 ezer éves - bizonyítékok Indonézia és Pápua Új-Guinea bizonyos területeire korlátozódnak.

A mostani eredmények azonban azt sugallják, hogy a korai halászati technológiák az eddig véltnél jóval nagyobb földrajzi területre terjedtek ki: a Csendes-óceán nyugati partvidékének északi részétől a közepes földrajzi szélességen fekvő területekig.

A kutatók kiemelték továbbá, hogy a tengeri rákok megperzselt maradványai azért különösen fontosak, mivel szezonális étkezési szokásokra utalnak. A rákmaradványok méretéből ugyanis arra lehet következtetni, hogy az őszi hónapokban fogták ki az állatokat, amikor a legnagyobbak és a legízletesebbek is voltak egyben.