Mindkét műcsali-típus jellemzője, hogy a horogszár vége ólomfejjel egészül ki, amellyel az önsúlyukat adják meg a gyártó cégeik. A twisterek további tartozéka még az elasztikus műanyagfarok, ami lehet egyágú vagy kétágú (az utóbbi az úgynevezett békaalak, míg az előbbi inkább halformára emlékeztet). A streamerek (hallegyeik) halivadékra emléikeztető, különféle halakat utánzó, nagyméretű speciális légykötésben folytatódnak.

Működtetésüket illetően a twisterek és streamerek szinte azonosak, ezért a továbbiakban mindkét műcsali-típus akciójával együtt célszerű foglalkozni. A hallegyekrol még annyit, hogy igen jelentős szerepük van a téli horgászatban is.

A kiválasztott műcsalinak életet kell adni, hogy fogós legyen. Ennek technikája: bedobás a süllőtanyára, megvárjuk míg a műcsali feneket ér, majd lassan, egyfolytában emeljük egy jó méternyit, ezután botunkkal kivárunk, amíg a műcsali, kényszerpályáján

haladva, ismét fenéket nem ér. Ezt a mozgássorozatot mindaddig ismételjük, amíg a műcsali elénk nem érkezik, amit zsinórunk függőleges helyzete egyértelműen jelez. Törekedni kell a lassú de folyamatos emelésre és a süllyedésig való kitartásra mert csak ebben az esetben lebeg a twister farka, illetve csak ekkor bukdácsol a hallégy úgy,hogy felkeltse a közelben ólálkodó süllő figyelmét. Erősebb folyásban nehezebb, akár 15 grammos twistert is felakaszthatunk , sekélyebb áramlásban viszont könnyebb műcsalit kell használni.

Ennél az akciónál célszerű legyezőalakban átfésülni a terepet, ami csónakból könnyebb. Az elakadt készség kiszabadítására egyébként a fentebb már megismert manővereket ajánlom. Van azonban még egy lehetőség. A főzsinórra huzalólomból ?koszorút" fonunk, s egy jó erős segédzsinórral leküldjük azt a mélybe, hogy kikoppinthassa a fába vagy köbe szorult "férget", - Mindezzel összefüggésben ajánlom, hogyha leirt módon nincs kapásunk, próbálkozzunk meg a hagyományos tapogatás mozdulataival is. A kapás twisterezésnél és streamerezésnél is inkább rávágás szerű, mint ránehezedés.