Nehezen szoktam rászánni magam a több száz műcsali részletes vizsgálatára, így először mindig a papírmunkával kezdem. Bejegyzéseim alapján elkészítem az év statisztikáját arra vonatkozóan, hogy mely műcsalik voltak a legeredményesebbek. Érdekes dolgok szoktak néha kiderülni. Vannak természetesen slágercsalik, amelyek minden évben megbízhatóan teljesítenek, és vannak újak, amelyek az adott évben kerültek a kezembe és fogósnak bizonyultak. Ez egy teljesen rendben lévő eredmény, annál izgalmasabb viszont, amikor egy új helyszínen az évekig mellőzött wobblerekkel leszek eredményes. Így jártam például a 2008-as évben a Dunán, hiszen a tiszai slágercsalik a gyorsabb sodrásban nagyon gyorsan túlverették magukat, így a doboz alján lapuló darabokhoz kellett nyúlnom. Egy korábbi évben nem a helyszín változott, vagyis nem földrajzilag változott, hanem az egész évben magas tiszai vízállás teremtett más körülményeket. Megint másik évben pedig a halak szokásai változtak, nem álltak fel olyan gyakorisággal éjszaka sem a felszínre, így jó néhány sikertelen éjszaka után a mélyben kezdtem kutakodni erőteljesen mélyre törő műcsalikkal. Meglepetésemre ott kuksoltak a halak és ettek is, csak egyszerűen nem mozdultak el a kőlábtól. Minden nap más, de törvényszerűségek vannak, amelyeket egy jól vezetett statisztikával tetten érhetünk. Megérzéseink sokszor becsaphatnak minket, de a számok nem hazudnak, jobb, ha hozzájuk igazodunk. Nem mellesleg felidézhetjük az elmúlt év szép halait, szép emlékeit is.
A nosztalgiázás befejeztével, következő lépésként az elmúlt év fogós wobblereit állítom sorrendbe, de ezt már nem virtuálisan, szépen kiszedegetem őket a dobozokból, és a vizsgálóasztalra kerülnek. Ezután egyesével szemügyre veszem őket, ellenőrzöm a festés sértetlenségét, a terelőlapka, a vezetőszem és a horogszemek állapotát, különösen figyelve a csatlakozási pontoknál, hiszen elég tizedmilliméternyi elmozdulás ahhoz, hogy műcsalink mozgása megváltozzon. Rosszabb esetben wobblerünk akár be is ázhat, ha mondjuk a vezetőszemnél megrepedt a festék. Természetesen a kulcskarikák és hármashorgok állapota is vizsgálatra kerül. A sérült csalikat félreteszem, külön azokat, amelyeknél csak a kulcskarika vagy horog szorul cserére és külön azokat, amelyeknél a testen kell javítani. Menet közben az esetlegesen koszos vagy kulcskarikától rozsdás wobblerekről ezeket a szennyeződéseket eltávolítom. Jól bevált a rozsda eltávolítására a szinte minden háztartásban megtalálható körömlakklemosó. Vigyázat! Már jártam úgy, hogy oldotta a wobbler festékét, érdemes egy kis felületen először kipróbálni.
Az alábbi pár gondolat nem csak a téli karbantartás alkalmával megfontolandó, hiszen az újonnan megvásárolt wobblereken divat lett a horgok azonnali cseréje, sokszor feleslegesen. Az utóbbi időben sok gyártó használ minőségi horgokat wobblerein, amelyek cseréje alapesetben teljesen felesleges. Például az általam tesztelt Spro Pikefighter Junior, vagy Aruku Shad wobblerek kiváló minőségű Gamakatsu horgokkal szerelten kerülnek a boltok polcaira. Amennyiben mégis horgot kell cserélnünk, azt javaslom, hogy első lépésként ellenőrizzük a műcsali viselkedését a vízben, ez új csaliknál kötelező, de mindenképpen hasznos akkor is, amikor egy meglévő fahalon cserélünk horgokat. Alapesetben törekedjünk arra, hogy a gyárihoz hasonló méretű horgokat használjunk. A háztartásokban ritkán van lehetőség a horgok tömegének pontos mérésére, ezért legtöbbször ránézésre kell döntenünk, ám ha a horogcsere előtt és után is megúsztatjuk a csalit, akkor a drasztikus hibákat könnyen kivédhetjük. Úszó modelleknél lehetünk nagyon szakszerűek is, mégpedig úgy, hogy wobblerünket kisúlyozzuk, mint egy úszót. Megkeressük azt a súlyt, amellyel lebegni kezd, majd a horogcsere után ezt a pluszsúlyozást visszahelyezve leellenőrizzük, hogy ugyanazt az eredményt kaptuk-e.
Nem csak szolgai módon cserélgethetjük azonban a horgokat, lehetőségünk van a műcsali gyengeségeinek kiküszöbölésére és akár mozgásának megváltoztatására is egy egyszerű horogcserével. Vannak ugyebár olyan csalik, amelyek horgai nagyon szeretnek összeakadni. Ilyen esetben célszerű kisebb átmérőjű kulcskarikát keresnünk, illetve rövidebb szárú hármashorgot alkalmaznunk. Ha ez sem oldja meg a problémát, akkor az egyik horgot cseréljük egy számmal kisebbre. Apró műcsaliknál vagy harcsázásra is használt kisméretű csaliknál előfordulhat, hogy kénytelenek leszünk az egyik horogról lemondani. Én általában a hasi horgot szoktam meghagyni, de ez annak tudható be, hogy balinra és harcsára számítok ilyenkor. A balinok szinte mindig a hasi horgon vesztenek rajta, a harcsák meg szerencsére legtöbbször beszippantják annyira, hogy jól akad a horog.
