Jump to content

Újabb feeder kosár teszt

2021. 05. 16. 16:05

Az eredményes horgászat számtalan dologgal van összefüggésben, így a siker függhet az etetőanyagtól, csalitól, jól megválasztott távolságtól, de sok esetben szimplán csak a folyamatosan egy pontba juttatott eledelen, azaz a pontosságon múlik.

A vízparton aztán többen nekem szegezték a kérdést a kis DART kosarakat látva, hogy „Mennyivel jobb ez, mint egy hagyományos method kosár?” vagy „Tényleg előnyt jelent-e a szár végén található terelőlapát?”.
Ezekre a kérdésekre próbálok egyértelmű válaszokat adni most néhány pontba szedve, melyeket saját tapasztalataimra alapozok.

1. Ahogyan azt a bevezető részben is említettem, a siker kulcsa sok esetben múlhat azon az „apróságon”, hogy mennyire tudjuk folyamatosan meghorgászni ugyanazon a távolságon, méterre pontosan ugyan azt a pontot, vagy ha a helyzet úgy kívánja, el tudjuk-e érni távoli dobásainkkal azt a területet, ahol a halak tartózkodnak. A kosár végén található kis légterelő lapát mindkét esetben segítségünkre lehet. Akárcsak az íjászatban vagy dartsozásnál, itt is kiemelt jelentőséggel bír ez a rész, mivel repülés közben a lapát egyenletesen vezeti meg és szorítja a levegőt a kosár testéhez, ezzel minimalizálva annak beszitálását, így a kosár garantáltan egy irányba, a kiszemelt célpontba juttatja a finom falatokat.
2. A szár végén található légterelő a DART Method Feeder kosár esetében nem ragasztva van, hanem a kosár többi részével (leszámítva a súlyt) teljesen egy egységet képez, így nem érhet minket az a kellemetlen meglepetés, hogy ez a lényegi rész használat során leesik/letörik vagy még bosszantóbb esetben már a csomagolásból kibontva kezünkbe pottyan és ragasztásért kiált! Hogy mennyire bomba biztos ez a rész (is), azt mi sem bizonyítja jobban, hogy antennával lefelé 2 méteres magasságból több alkalommal is egy sziklára ejtettem (persze tudatosan), ami meg se kottyant neki.

3. A szár kialakítása során sem spórolták ki az anyagot, így pontosan annyira vastag és hosszú, hogy se eltörni, se elhajolni ne tudjon használat során. Nincs is annál bosszantóbb, mint mikor egy dundi ponty vagy egy virgonc amur alól szákolás után meggyötörve vesszük ki a kosarat, ami ezt követően mindenre alkalmas, kivéve a pontos horgászatot. Az általam próbált „L” méretű kosár maximális hosszúsága 10,5 cm, ami lehetővé teszi azt is, hogy a csalit kosáron kívül hagyva (8-10 cm-es előke használata mellett), főzsinórba akadás nélkül tudjuk a kiszemelt helyre juttatni.


4. A kosár cseppforma kialakítása növeli annak áramvonalasságát, aminek köszönhetően (akárcsak egy bojlisok által jól ismert Spomb esetében) pontosabbak, eredményesebbek lehetünk és a hagyományos kosarakhoz viszonyítva lényegesen messzebbre dobhatunk vele.

5. Formabontó belső borda kialakítás. Talán ez volt a második olyan része a kosárnak, aminél fejet hajtottam a tervezők kreativitása felett. Gyakori problémám volt más kosarak esetében, hogy a horog a csalival túl mélyre került, emiatt a horog a bordákba akadhatott, még rosszabb esetben a „tömörítésnél” a csali 2 borda közé szorult. Én meg aztán így várhattam a sült galambot :)
A DART Method kosárnál összesen 2 db borda van, ami tényleg csak azt a célt szolgálja, amire hivatott. A betöltött etetőanyagot stabilan tartja és a kellően magasított alsó bordának köszönhetően még a vízbe kisebb szögben becsapódó kosárnál sem „robban le” az anyag.

(Forrás: haldorado.hu / fotó: pixabay.com)