További előnyük még, hogy a bot tagjai változó keménységűek, tehát a spicc általában lágy, hogy bevágásnál ne tépjük ki a hal szájából a horgot, viszont a 2-3 tag már keményebb, de még mindig nagyon rugalmas, hogy a hal kiugrásait ki tudja védeni.
Ráadásul a kábelekkel sem kell bajlódni, hiszen rádiófrekvencián keresztül kommunikál, szóval a jeladót csak be kell dobni és máris közli az adatokat a képernyőnkre.
Ilyenkor mindkettő felszerelt horgod az ólom fölé van csíptetve. A bombázó szereléket akkor használják, ha tőkehalra vagy sárga tőkehalra halásznak, viszont fontos tudni, hogy ez rengeteg türelmet, várakozást és ebből kifolyólag időt vesz igénybe.
Az ételmaradványok, valamint a barlangban talált egyéb állati és emberi leletek, kagylógyöngyök és egy köszörűkőre hasonlító eszköz alapján a kutatók arra jutottak, hogy Okinava nagyjából 35 ezer éve csaknem folyamatosan lakott lehet.
Tavakban elsősorban a nyílt vízen tartózkodik, innen rabol a nádtisztásokon bandázó kishalakra. Sokszor csapatokban vadászik, egy nagyobb balincsapat bekerítve ront rá a kishalakra.
Még a másfél-két kilogrammos példányok is próbára teszik a horgász minden ügyességét. Képes métereket is ugrani azért, hogy a horogtól megszabaduljon. Mivel a mederfenéken tartózkodik ezért fenekező szereléssel lehet jó eséllyel fogását remélni.
A tőkehal hatalmas étvágyú, amit elárul hatalmas szája is. Sokféle férget, garnélarákot és más tengeri gerincteleneket eszik, különösen amikor fiatal. Az ivarérett példány elhagyja a tengerpart vonalát és a halétrendre tér át.
Az IUCN szerint az elmúlt fél évszázad során 13 cápa- és rájafaj pusztult ki a Földközi-tenger különböző pontjain a túlhalászat következtében. A lokális kihalások Spanyolország, Franciaország és Olaszország vizeiben voltak inkább jellemzőek, valamint az északnyugat-afrikai és az Adriai-tengert övező országoknál.
A biológusokat igencsak meglepte, hogy a marianai csigahal (Pseudoliparis swirei) milyen mélységből került elő, ugyanis nem számítottak arra, hogy a bonyolultabb gerincesek képesek életben maradni ilyen szélsőséges körülmények között.
Arról is beszámolt, hogy az ÁHSZ legutóbbi ellenőrzése során a halőrök a Vajas csatorna térségében 10 illegálisan kihelyezett, jelöletlen varsát szedtek fel, a Sió-menti csatornánál pedig 2 varsát távolítottak el, és 4 nagyobb jogsértéssel kapcsolatban intézkedtek.
A nyugati medencében ugyanis nagyobb a halsűrűség, és a ragadozó hal energiamérlegében sokat számít, hogy egy kishalért mennyit kell úsznia.
Szóval a nagy halak: jellegzetes tulajdonságuk, hogy a fenék közelében helyezkednek el, hiszen kedvelik a lassú és a gyors sodrású vízszakaszok találkozását, amely rengeteg táplálék morzsát cipel magával.