Sokan csak legyintek azokra a vizekre, ahol nagy számban élnek akár 10 kg. feletti pontyok is, mondván, hogy ott bárki tud fogni.
Azért nem kell megijedni a Pro Guide súlyátol, hiszen manapság már a fémházas korszerű orsók egyáltalán nem nehezek, a nagyobb 4000-es méret is csak 320 grammot nyom a mérlegen a kisebb 2000-es pedig bőven 300 gramm alatt van.
A bojlis vonal adta lehetőségeket talán nem kell bemutatni, de mi a helyzet akkor és hogyan járunk el helyesen, ha feederrel szeretnénk teljesíteni a lelki szemeink előtt lebegő tízkilós álomhatárt.
A halak komplex személyiséggel rendelkező egyéniségek - írja az Independent egy friss kutatás alapján.
Idén második alkalommal balint is telepítettek a Balatonba. Az idén jelentősebb mennyiségben, 3600 kétnyaras, saját tógazdaságban megtermelt balin került a tóba.
Hozzátette: az ívóhelyek csökkenése, illetve a jelenlegi hatalmas "horgász nyomás" mellett a természetes vizekben a megfelelő halállomány pusztán telepítésekkel nem biztosítható.
Ezzel a hosszal megdöntötte a 2015-ben fogott 2,73 centiméteres világcsúcsot.
Ennek lényege, hogy a nagy tömeg a sordásban fixen meg tudjon állni anélkül, hogy a víz nyomása, ereje tovagörgetné, és a part felé kényszerítvén a felcsalizott szereléket.
A pellet egy órán belül megpuhul, megszívja magát vízzel, és ezzel a masszával a pontyos etetőanyagok legjavát készíthetjük el.
Sikeres pályázata eredményeként, közel 10 év szünet után Magyarország ezen év augusztusában ugyanitt, ugyanilyen sikeres világbajnokságot rendezhetett, s versenyzőink ismét szépen csillogó érmekkel lettek gazdagabbak.
A halőri kollégák megérkezése után ismételt szökési kísérlettel próbálkozott az illető, de rövid éjszakai üldözés után sikerült gátat vetni újabb vakmerő menekülésnek.
Nem, van feltöltésnek való meddő föld és homok is. Ahogyan a haladunk a rétegekkel lefele, felül van a föld, alatta homok és csak utána jön a kavicsréteg.