Jump to content

Csatári horgásztó

2018. 03. 08. 09:50

Ez a tó különösen népszerű a horgászok körében, hiszen igazán változatos a halfaunája, de legnagyobb vonzerejét a kapitális pontyai jelentik. 

A nap nyugodtan indult, alig fújt a szél, hűvös volt, de ez egy cseppet sem zavart. A folyamatosan érkező optimista horgászok pedig tovább fokozták önbizalmam. „Lesz itt hal hamarosan!”, nyugtatgattam magam. Nagy reményekkel ékeztünk korán reggel, viszont elmúlt már dél is, amikor még egyetlen kapás nélkül ültünk a vízparton. De nem csak mi, hanem az összes többi horgász is megúszta pontykapás nélkül! Mi lehet a baj? Amikor reggel elindultunk, 1010 hPa volt a légnyomás. A horgászat kezdetekor ez már csak 1005 hPa volt és folyamatosan csökkent. 

Érződött, hogy egy cseppet sem nőtt a hőmérséklet, sőt egyre hűvösebb lett, feltámadt az ÉK-i szél és 13 óra után eleredt az eső. Egy nagyon markáns időjárási front kellős közepébe csöppentünk. A szél és vele együtt az eső egyre erősebb lett. Van egy kis félsátram, amely szökőévente egyszer használok – hát, most bizony nagyon örültem neki, hogy magammal hoztam, mert e nélkül nehezen lehetett volna kibírni a vízparton. Időnként – nem túlzok – vízszintesen esett az eső, és egy percre sem kívánkoztam ki a félsátor alól. Ahogy egyre zordabb lett az időjárás, úgy lett egyre kisebb a konkurencia a parton. Rövid időn belül szinte mindenki elmenekült, és akik maradtak, azok továbbra sem tudtak pontykapást felmutatni. Mi is már a sokadik dobáson, etetőanyag és csali kombináción voltunk túl, de eredmény nélkül. A mentő ötletet egy olyan keverék adta, amelynek végül több pontyot is köszönhettünk. Íme, a pontos recept:

Csípős-májas nagyponty-csemege

 

  • 0,2 kg Haldorádó Top Method Feeder Brutal Liver
  • 0,2 kg Haldorádó Micro Method Feed Pellet Brutal Liver
  • 50 ml Haldorádó SpéciAdditive Folyékony máj
  • 25 ml Haldorádó SpéciAdditive Csípős paprika kivonat

Ezt a keveréket használtuk mindketten különféle csalikkal kombinálva, bízva abban, hogy ez a markáns ízű, igazán tartalmas keverék a kosarunk közelébe csalja a halakat.

(Forrás: haldorado.hu)