Kihasználva a jó időt, több alkalommal is feedereztem és megannyi szép márnát sikerült szákba terelnem, bónuszhalakból sem volt hiány: gyönyörű paducokat és koncérokat adott a vén folyam. A pergetős estéken pedig formás süllők is akadtak, szóval semmi okom a panaszra. Otthon maradt még takarmányom bőségesen, búza és kukorica vegyesen. Kárba nem veszhet, ezért az áztatás mellett döntök, amit két nappal később a főzés követ. Pontyot szeretnék fogni, csakhogy most nem a nagy folyón, hanem a közeli csatornán tervezek horgászni. Szívem csücske a Zsitva, ide mindig hazatérek.

A botokat még otthon átszerelem, a főzsinór marad, mindössze az utolsó fél méter, pontosabban a végszerelék változik némileg. Hatvan grammos csúszó ólmokkal készülök, mivel nem célom távolra horgászni, sem pedig behúzni száz méterre vagy még távolabbra. Amikor viszonylag közelre horgászom, mindig ezt a megoldást preferálom. Az ólom után következik egy gumiütköző, ezután a forgó, és jöhet is az előke, amit ezúttal fonott zsinórból kötök. A végére egy bevált típusú, öblös horgot kötök hatos méretben. Amikor pontyra horgászom, előszeretettel használom ezeket a fazonokat, mivel jól tartják a halat és hát szó mi szó, itt bizony kapaszkodni kell a botba, ha egy jó erőben lévő nyurga nekilódul. 

Természetesen a készre főtt takarmányt nem egyszerre szeretném a vízbe zúdítani, ugyanis nem pár kilóról van szó. Folyamatosan és rendszeresen, az egész hét folyamán fogok etetni egy bizonyos helyet, a hétvégén pedig ráülök. Legalábbis ez a terv. Ami a napi mennyiséget illeti, kétvödörnyi anyagot (tíz-tíz litert) szórok esténként, munka után, amikor az időm engedi. Soknak tűnhet, ám a népes keszegállomány széthordja, teríti az anyagot, a termetes kárászok, illetve kisebb pontyok pedig el is fogyasztják. Tehát szórni kell, rendesen!