Manapság egyre inkább előtérbe kerül hazánkban is a ragadozó halak sportos módszerekkel való horgászata. Egyre több leírás, egyre több beszámoló foglalkozik a pergetéssel, műlegyezéssel, és lassan oda jutunk, hogy a legeldugottabb holtágak, folyószakaszok halállománya is cikkszám szerint ismeri a műcsalikat. Nem vitatom a fenti módszerek sportosságát és eredményességét, hiszen jómagam is imádok pergetni, ám azt javaslom, néha nyúljunk vissza a múltba, a gyökerekhez, üljünk csónakunkba és cserkésszük be fenekezve a folyóvíz rablóhalait. Nem véletlenül használom a többes számot: a cikk írása közben, jegyzeteimet és a fotókat rendezgetve be kellett látnom, hogy itt, az Alsó-Tiszán a süllőállomány olyannyira megfogyatkozott, hogy rablóhalas fenekezéseim során a zsákmány felét már inkább harcsák teszik ki időszakonként balinnal keveredve egy-egy kósza csuka társaságában.
Tavasz végén, nyár elején, amikor a Tisza visszatér medrébe, elindul a folyón az igazi élet. Ilyenkor általában már kellőképp felmelegszik a víz ahhoz, hogy az apróhalak tömegesen megjelenjenek a partszéleken, a bokrok alatt táplálkozni. Nyomukban ott járnak a mindig éhes balinok, és harsány rablásaik láttán bizony komoly önfegyelemre van szükségünk, hogy a pergető botot a tokjában hagyjuk. Amikor ugyanis süllőre áhítozunk, akkor teljes figyelmünket arra kell fordítanunk, hogy megtaláljuk és becsapjuk reménybeli zsákmányunkat. A süllő fenekező horgászata ugyanis egyszerűnek tűnik, ám ezernyi apróság befolyásolja, hogy fogunk-e egy vagy több halat, vagy üres kézzel távozunk.

Horgászatunk eredményessége 80%-ban azon múlik, hogy megtaláljuk-e a süllők tartózkodási helyét. Éppen ezért azt javaslom, hogy szisztematikusan térképezzük fel az általunk elérhető folyószakaszt, amiben nagy segítségünkre lehet a halradar is, de ne hagyatkozzunk kizárólag a technikára. Járjunk nyitott szemmel, jegyezzük meg, milyen időszakban mely szakaszok borulnak árnyékba, keressük meg a vízbe csúszott fákat, az alámosott, gyökeres partoldalakat, a kövezéseket, egyéb természetes vagy mesterséges mederalakulatokat. Ezek ismeretében majdani horgászatunkat úgy tervezzük meg, hogy eltérő tulajdonságú helyeket tudjunk megvallatni a rendelkezésünkre álló idő alatt. A Tiszán a süllőket legtöbbször fák, bokrok takarásában találjuk, ám sajnos annyi hal már nem terem a folyón, hogy minden bokorban kapásunk legyen.

Kiemelten eredményes helyek lehetnek a hosszabb, búvóhelytől mentes szakaszokon található egyedülálló akadók, amelyek nagyobb területről gyűjtik össze a ragadozókat. Ugyanilyen figyelemre méltó, de talán még izgalmasabb terep a folyó azon része, ahol egy rövid szakaszon nagyon sok ágas-bogas fedezéket találnak a rablóhalak. Ezek általában a kanyarok külső ívén keletkeznek, ahol az áradás folyamán szinte minden évben több és nagyobb fa, néha egész partoldalak szakadnak a vízbe. Ebben a dzsungelben a legmelegebb délidőben is találunk éhes süllőt, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy rejtekét igazából a hajnali és a szürkületi órákban hagyja csak el, így fenekező módszerrel ekkor számíthatunk leginkább kapására. A sekélyebb kövezések, homokpadok, csatornabefolyók szintén tarthatnak süllőt, ám ezeken a helyeken legtöbbször nem pihen, csak táplálkozni jelenik meg. Ez számunkra jó hír, ám az kevésbé, hogy halunk nem sok időt tölt el itt. Éppen ezért rövid, de intenzív kapásidőszakra kell felkészülnünk és sok-sok üres óránkba fog kerülni, mire kitapasztaljuk, hogy egyes területeken mikor számíthatunk süllőkapásra. Ez így leírva akár hihetetlennek is tűnhet, ám akár órát is igazíthatnánk a süllők érkezéséhez. A mélyebb kövezések messze nem annyira eredményesek számomra, mint azt sok horgásztársamtól hallom, ám búvóhely is akad, táplálékot is talál, így megfelel minden kritériumnak, amelyet a rablóhalak kívánhatnak. Mindazonáltal az elmúlt évek alatt egyetlen dolgot nagyon megtanultam. Vannak irányvonalak, vannak bevált sémák, de a tiszai süllő ott tartózkodik, ahol neki leginkább tetszik! Persze nagy vonalakban be tudjuk határolni, hogy hol kellene tartózkodnia, ám azt javaslom, ne ragaszkodjunk körömszakadtáig az elképzeléseinkhez, a tanult vagy tapasztalt dolgokhoz. Ne feledjük, a horgászat szórakozás, merjünk új helyeket kipróbálni, merjünk kockáztatni. Nem veszíthetünk, maximum ugyanúgy nem fogunk halat, mint a „tökéletes” helyeken.