Jump to content

Nő a horgászok létszáma és a felelőssége is

2017. 11. 12. 12:43

421 ezer fő a nyilvántartott horgász létszám, ami 11 százalékos emelkedést jelent országosan, a tavalyi évhez képest. A balatoni horgászok létszáma pedig a 80 ezer fő felé tendál.

Negyedik alkalommal rendezték meg a Balatoni Horgász Konferenciát. A szervező Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. nevében Szári Zsolt vezérigazgató köszöntötte a résztvevőket, majd röviden ismertette a társaság eredményeit, gondjait, problémáit.

– Számunkra nagyon lényeges, hogy ebben az évben hét százalékkal emelkedett a horgász látogatottság a Balatonon. Ez, egyik oldalról egy jó eredmény, de fejtörést is okoz, mert mi nagyon szeretnénk azt, ha a Balatonon fenntartható lenne a halfogás. Nyilván, ha minél többen jönnek horgászni és minél több halat akar mindenki fogni, akkor ez a halállomány rovására megy. Ezt próbáljuk a telepítésekkel ellensúlyozni és azokkal a programjainkkal, amelyek bizonyos, érzékenyebb halfajok, mint a kősüllő és a balin, érdekében történnek – nyilatkozta a vezérigazgató.

Dérer István a Magyar Országos Horgász Szövetség alelnöke szerint sok megoldásra váró kérdés van még a horgászatban, de országosan is és a Balaton szempontjából is jó úton járnak. Arra kérte a jelenlévőket, hogy terjesszék azt a tó jövője kapcsán, hogy van egy nagy, közös felelősségük.

– Kaptunk így közösen a nonprofit zrt –vel, a horgász szövetséggel, egyesületekkel, területi üzemegységekkel, egy kincset a kezünkbe és be kell bizonyítanunk, hogy alkalmasak vagyunk a halgazdálkodásra – fogalmazott a MOHOSZ alelnöke. Elmondta még, hogy azért kapták meg a horgászok a természetes vizek és az őshonos magyar állományok kezelésének a jogát, hogy felelősen gazdálkodjanak azzal.

A konferencián szó esett a halgazdálkodás aktualitásairól, a balatoni keszegállomány egészségi állapotáról, a halőrzés tavalyi tapasztalatairól, a Balatoni horgászrend tervezett változásairól és a behúzós horgászat tapasztalatairól is.

Az előadások után átadták a „Balatoni Horgászatért” díjat, amelyet Táncsics Aladár a Bakony-Balaton Horgász Szövetség elnöke és Kővári Tibor a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének elnökhelyettese vehetett át.

(Forrás: veol.hu / pixabay.com)