A Dunántúlon fekvő Pécsi-tóban olymértékben elszaporodtak a harcsák, hogy gyéríteni kellett az állományt, így minden horgásznak aki 20 kg feletti testsúlyú harcsát fogott ki a következő évre szóló területi jegyet kapott.
A menyhal fõleg az alámosott partoldalakban, gyökerek, nagy kövek között, tuskók alatt, gödrökben, a fenéken tartózkodik. Nappal nem hagyja el búvóhelyét, az est beálltától hajnalig keresi táplálékát.
A Sparky horgai nem ismerik a tréfát, ezért mi is nagyon vegyük komolyan ezeket a fegyvernek épphogy nem minősülő drillingeket. Ezek az új fejlesztésű japán horgok egyetlen aprócska figyelmetlenség esetén máris az ujjainkba ékelődnek, képesek csontig hatolni.
A horgászszövetség egy megyei „Önkéntes Kormorángyérítő Csoport” létrehozását kezdeményezte a vasi vadászkamaránál.
Független szakértő véleménye alapján a pusztulás egy “természetes” folyamat eredménye volt. A nagy melegben a sekély víz nagyon felmelegedett, oxigén hiányossá vált.
Első alkalommal mintegy száz bográcsban főttek halételek Mohácson, a szervezők azt szeretnék, ha jövőre legalább megduplázódna ez a szám.
A forgalomból kivont haltermékek között a legnagyobb mennyiségben ponty (211 kiló) szerepelt, de előfordult közel 100 kiló keszegféle, mintegy 50-50 kiló szürkeharcsa filé és süllő.
Az az optimális, ha a horog felbillen a fenékről, és a csali 1-2 centire az aljzat fölött helyezkedik el. Tehát ezt MINDIG ellenőrizni kell, mert lehet csodaszer is a horog mellé fűzve, ha azt rossz helyen és rossz módon kínáljuk fel!
A legvékonyabb hajszálelőkék sértetlenségének megőrzéséhez javasoljuk a csappantyúsokat, melyeket egy pillanat alatt állíthatjuk át nyitott helyzetből zárt állásúvá.
Egy kis rutinnal - a versenyhorgászokhoz hasonlóan – szinte egyetlen gyors mozdulattal megoldhatjuk eme kiegészítőkkel a horog kiszabadításának amúgy kényes műveletét, még akkor is ha az akár parányi, 22-es méretű, és 0,06-os előkére van kötve.
A tűhegyes és tartós jigek közé sorolható halfej alakú twisterfej a nagyobb plasztikcsalik alkalmazását teszi lehetővé meglehetősen új formában!
Amennyire jól áll a Neo szériának a matt feketébe burkolózott elegancia, pont annyira vonzza a tekintetet a Long Cast 9000 ékszerszerű ragyogása.