A nagyobb tavaknál és tengereknél szinte csak a csónakkal rendelkezők tudnak jelentősen érvényesülni, de egyes időszakokban a folyókon sem túl kapás-biztos hely a part.
A 10-es méret egyébként pont lent tartja a 8 mm-es Haldorádó Quatro Fluo Pop Up Bojlit is.
Illetve az sem titok, hogy érkezik egy olyan botcsalád, amelyhez szintén nagyon fog ez az orsó passzolni.
A Carp Academy Feeder Szerelékes Táska és a Carp Academy Pontyozó Szerelékes Táska olyan termékek, amelyeket már évek óta nyúzok, és még mindig tökéletesen használhatóak, egyben vannak.
Mindkettő feladatra kiváló megoldást a Cuda leszorítója, amelynek speciális fogazata segítségével stabilan lefoghatjuk halunkat a munkaasztalra.
Ahová pedig nem ér el a folyók vize, egyre több gondot okoz a csökkenő talajvízszint, a szárazabbá és melegebbé váló időjárás, a vízhiány és az aszály.
A kifogott halak mérlegelés utáni tovább tárolása szigorúan tilos, ha pedig a kifogott hal elpusztul, nem számít bele a versenybe. És arra is érdemes odafigyelni, hogy a sorozatos halpusztulás a csapat azonnali kizárását vonja maga után.
Meglátása szerint sokat kell dolgozni azért, hogy egyre vonzóbb legyen a Tisza-tó és térsége, az eddigi eredmények is ezt igazolják.
Amikor az amerikai parti őrség megmentette, már veszélyesen kiszáradt. Végül február 2-án, négy nap ápolás után elhagyhatta a West Palm Beach-i St. Mary's orvosi központot.
A több mint 1,9 milliárd forintos európai uniós forrásból megvalósuló beruházásról azt írták: a Baranya-csatorna mentén tervezett beruházás első lépéseként egy vízrajzi mérőműtárgy készült el tavaly júniusban.
A 416 millió forintos támogatásban részesült Lépésekre a Dunakanyartól program elemeit egy konzorcium valósítja meg, amelynek az esztergomi Vasas Horgász Egyesület mellett tagja a Pilisi Parkerdő Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. éves árbevétele 2017-ben 240 millió forint volt, mely mintegy 5 millió forinttal haladta meg a 2016-ost.