Gondoltunk a kisebb csalikat előnyben részesítő horgászokra is, ezért a German Rig csalitüske elérhető 10 és 15 mm-es változatban is.
A 2014-ben piacra dobott orsó hamar berobbant a pontyhorgászok köztudatába. Ezt többek között nagyméretű távdobó tulajdonságának és az egyéb technikai finomságainak köszönheti.
Erősebb folyásban nehezebb, akár 15 grammos twistert is felakaszthatunk , sekélyebb áramlásban viszont könnyebb műcsalit kell használni.
A makrélák például optimálisak a távoli dobásokra az erős bőrük miatt, ezzel szemben a szardínia könnyedén leszakadhat a horogról.
Az apró, színes szemcsék felkeltik az etetésen táplálkozó halak figyelmét, így azok hosszan elidőznek a morzsák felszedegetésével, de csak nehezen telnek el tőle, mivel igencsak aprók azok.
Feltűnő színe miatt éjszakai horgászatokhoz is ideális, de a nappali horgászatok során is igen nagy segítségére van a horgásznak a menekülő hal irányának nyomon követésében.
Ez a zsinór a professzionális monofilok kategóriájába tartozó csúcstermék.
Ez távolságban a fentebb is említett 40-50 métert jelentette, aminek a meghorgászása az olykor feltámadó szélben sem okozott problémát.
Tehát a hazai horgásztársadalom nagyon is fogékony és tanulékony, amit mi sem jelez jobban, hogy egyre kisebb, egyre finomabb csalik iránt érdeklődnek már, olyanok után, amelyek 2-3 éve még teljesen eladhatatlanok lettek volna.
Ahogy egyre zordabb lett az időjárás, úgy lett egyre kisebb a konkurencia a parton.
Nem kell itt hiper drága dolgokra gondolni, ugyanis a halak mérete eleve 90%-ban olyan lesz, amihez nem kell brutálisan erős zsinór. Így elegendő lehet monofil zsinór is a célra, ráadásul a 18-as méret is tökéletesen elegendő.
Arra az egyre kell ügyelni, hogy a horgunk úgy álljon, hogy a kis huzal egyik végében található nagyobb öböl felé legyen a horgunk, illetve a horog öble és a kis kapocs öble is egyfelé nézzen.